Tytuł


Börtönkarrier

Börtönkarrier

A Komáromi Jókai Színház Börtönkarrier című zenés vígjátéka vendégeskedik a Győri Nemzeti Színház nagyszínpadán.

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Last event date: Piątek, 15 Kwietnia 2016 19:00

Tauno Yliruusi, a nemrégiben elhunyt finn szerző drámai alapanyaga is fordított sémából indítja a történetet. Azt fejtegeti, hogy a börtönben nagyobb védettségben, biztonságban élhet korunk agyonhajszolt, agyonbürokratizált embere, mint szabadlábon. Hát még ha bűnöző! A komédia főhőse is minden tőle telhetőt megtesz, hogy minél hosszabb időt tölthessen börtönben, azért szökik meg a lehető legfeltűnőbb módon cellájából, majd a „civil” életben is minden cselekedetét ez a szándék motiválja. Nem rajta múlik, hogy mégsem éri el célját.

Ebből az alaphelyzetből indult ki a szerzőpáros Erdeős Anna, aki a darab rendezője is egyben, és Szemenyei János, a fiatal, de elismert zeneszerző, s zenés vígjátékká gyúrták az eredetileg prózai színdarabot.

Erdeős Anna leporolta és újraértelmezte Yliruusi történetét, metszőbbre, élesebbre fogalmazta a társadalmi konfliktusokat. Kiragadta a kicsit álmos finn világból a történetet és egy mindannyiunk számára ismerős korrupt, deformált társadalmi modellt állított, ahol a gazságnak semmi nem szabhat határt, ahol bukni csak felfelé lehet.

Az előadás bevállaltan Brecht Koldusoperájára asszociál. Erdeős Anna dalszövegei nem érzelgős versikék, hanem kőkemény kritikával megfogalmazott szociológiai pillanatképek, Szemenyei János zenéje, songszerű dalai Kurt Weill dalainak frissességét, dinamikáját, humorát idézik meg.

Az előadás formai világa is ezt a színházi stílust célozza meg. A hátradőlős, édes-bús mindentől távoli történetmesélés helyett most kénytelenek leszünk tükörbe nézni. Magunkra ismerünk-e, felismerjük-e a körülöttünk lévő hatalmi gépezet szereplőit? Vajon nekünk mit jelent a szabadság? A konfortzónát? A biztonságot? A helyzetek állandóságát és kiszámíthatatlanságát?

„A szabadság számomra régebben a teljes akadálytalanságot jelentette – írja Hamvas Béla. – Ez persze nem szabadság volt, hanem önkény; most tudom, hogy szabadnak lenni annyi, mint biztos tudatában lenni annak, mi van, és hol van, és tudni, hogy a dolgok között miképpen kell mozogni.”

És Ön? Tudja, hogy kell mozogni és előrejutni a világ dolgai között? Szabadság, testvériség… és így tovább? Vagy ezek már csak egy letűnt korszak megsárgult relikviái? Ha kételyei lennének, ha netán elbizonytalanodott, tartson velünk, ha válaszokat nem is kapna – kérdezzünk együtt!

Nasza oferta


Connemara francia romantikus drama, 112 perc, 2025 francia nyelven, magyar felirattal

Trois couleurs: Bleu francia-lengyel-svájci filmdráma, 94 perc, 1993 francia nyelven, magyar felirattal

Kota magyar-német-görög játékfilm, 96 perc, 2026 görög, olasz és angol nyelven, magyar felirattal

Proponujemy również


Strike - Figli di un'era sbagliata olasz dráma, 106 perc, 2025 olasz nyelven, magyar felirattal

-500 Ft
GOYA 40: Vasárnapok Kup bilet

Los domingos spanyol filmdráma, 117 perc, 2025 spanyol nyelven, magyar felirattal

Trois couleurs: Rouge francia-lengyel-svájci filmdráma, 96 perc, 1994 francia nyelven, magyar felirattal

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.



Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó, a mozi nyitvatartási ideje alatt ismét üzemel.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija