Program


Mesék kicsiknek és nagyoknak Gyulai Líviusz műhelyéből

Mesék kicsiknek és nagyoknak Gyulai Líviusz műhelyéből

magyar animációs rövidfilmek, 70 perc

November 10-én Gyulai Líviusz, a Kossuth-díjas grafikusművész és animációsfilm-rendező lesz az Uránia vendége, aki összetéveszthetetlen kézjegyével, rajzainak utánozhatatlan humorával hat évtizede meghatározó mestere a magyar képkultúrának.

A 19 órától kezdődő blokkban az Egy komisz kölyök naplója és Egy komisz kislány naplója sorozatok legjobb epizódjaiból, valamint az Egy jenki Artúr király udvarában sorozat eddig elkészült két epizódjának vetítése.

Egy komisz kölyök naplója
Nehéz a szegény kisfiúk élete, akik a szobafogságban unatkoznak, és csak a tavaly karácsonyi játékaikkal szórakoztathatják magukat. De szerencsére semmi sem tart örökké, így a szobafogság sem. Így komisz, kis barátunk még a cirkuszba is eljut.

Egy komisz kislány naplója
Metta Victoria Fuller művei alapján újabb rajzfilmsorozat készül, ezúttal egy hét éves kislány, Dorothy főszereplésével.

Egy jenki Artúr király udvarában
Az író Mark Twain turistaként az angliai Warwick várában összejön egy Artúr királyról és koráról feltűnően tájékozott illetővel. A falucska panziójában a jenkit mikor rövid látogatást tesz az írónál verekedésben leütik. Felébredve egy rejtélyekkel teli világban találja magát és egy páncélos lovag fogságába kerül. A lovag Artúr király elé viszi Camelot várába, ahol máglyahalál vár rá… így kezdődik a jenki kalandos története.

Ajánló


amerikai életrajzi dokumentumfilm, 114 perc, 2019 magyar nyelven

Náray Erika, Szalóki Ági és Szinetár Dóra 2019 nyarán léptek először együtt színpadra.…

angol dráma, 118 perc, 2019 angol nyelven, magyar felirattal

NYITVA TARTÁS: 10:30 – 21:15

Pénztár nyári nyitvatartása augusztus 20-ig:
hétköznap: 13:15 - 21:00
hétvégén: 10:30 - 21:00
Uránia Kávéház: 10:30 – 21:00

© Uránia Nemzeti Filmszínház

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
adatvédelmi nyilatkozat